Dundi Angyal

Ezért járj színekben!

Kövérítő, karcsúsító színek – melyik szín mit sugároz?

Ki kell, hogy ábrándítsalak! Nem(csak) a színek határozzák meg, hogy mennyire látszol kövérnek, vagy éppen soványnak! Inkább az, ahogyan a színes ruháidat viseled. Ha te szépnek és szexinek látod magad, akkor ezt is fogod kisugározni. Ha pedig azt érzed, hogy valamelyik színben kövérebb vagy, akkor ez fog látszani rajtad!

Azonban mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ne járj színekben, vagy pedig ne foglalkozz a színekkel. Az, hogy kinek milyen szín áll jól meghatározhatja a testalkata (Milyen alkatú: alma, homokóra, szögletes, háromszög), de az is, hogy milyen típus vagy (tavasz, nyár, ősz, tél).

Tehát az árnyalatokat kiválasztásánál vegyük figyelembe a fenti besorolást. Én most viszont azt szeretném megosztani, hogy melyik szín mit sugároz, milyen alkalomra milyen színű ruha a legideálisabb.

Milyen színek lesznek trendik 2017-ben? Kattints, hogy megtudd a PANTONE szerint melyek.

 

Vörös

plus-size-red

Kezdjük az egyik kedvenc színemmel. A Piros/vörös, szinte minden évszakban jó. De én leginkább télen kedvelem fekete-fehér-vörös kombóval. A Vörös a szenvedély, az energia, a szexualitás színe, ugyanakkor a siker és a védelem színe is. aki vörös színű ruhában jelenik meg valahol, ne lepődjön meg rajta, hogy minden szempár rá szegeződik. Egy kihívó szín.

 

Sárga

plus-size-yellow

A sárga szín az életvidámság, az életerő színe. A sárga méregtelenít, meghozza az életkedvet. Ősszel-télen, de a melegebb évszakokban is kedvelt szín, rengeteg árnyalata van. Mindenki megtalálhatja a kedvencét!

 

Narancs

plus-size-orange

A piros és a sárga keveréke. A narancs is a szenvedélyt hordozza magában, de nem véresen komolyan, inkább játékosan, bohókásan. A narancssárga boldoggá, felszabadulttá tesz.

 

Kék, lila

plus-size-blue

A sötétkék a tudás, a komolyság színe. A királykék az egyik legelegánsabb szín. A jó emberi kapcsolatokat egyengeti, és a karrierünket is. A kék hideg szín, nem a szenvedély, inkább a hideg fejjel való gondolkodás energiáját (asszem nem ártana beszereznem egy királykék ruhát). Hűsítő szín.

 

Világoskék

plus-size-light-blue

A világoskék szín inkább a kommunikáció színe, nemcsak gondolkodunk benne, hanem amire jutottunk, azt diplomatikusan kommunikáljuk. Tisztít, a légzőrendszerünkre van jó hatással. Ha megfázunk, fáj a torkunk, kék sálat kössünk rá, sokkal hamarabb meggyógyul!

 

Zöld

plus-size-green

A zöld a szívcsakra színe. A zöld szín a szeretet színe, a szeretet energiáját sugározza. Gyógyító szín. Ha betegek vagyunk, levertek, szomorúak vagyunk, akkor vegyünk fel zöld színű ruhát. A lelkünkre hat nagyon pozitívan, sokkal kedvesebb és a nyitottabb leszel, ha zöldben jársz!

 

Rózsaszín, pink

plus-size-pink

Van egy barátnőm, aki kb. anyukámmal egy idős, és mégis mindig van rajta valami rózsaszín. Egy, de akár több pink ruha is van rajta akár télen, akár nyáron. A telefonomban Pinki néven van lementve a száma. És ez a hölgyike mindenkivel kedves, sosem rohan sehová és mégis mindig mindenhová odaér időben. Aki ismeri, szereti. A rózsaszín a szeretet színe. A jóságot, a boldogságot, a kedvességet sugározza. Pozitív energiákat ontja és tölti fel azt, aki ilyen színű ruhában jár. A legromantikusabb szín, randira is kifejezetten ajánlott.

 

Fehér

plus-size-white

Azt mondják, a fehér színben minden más szín megtalálható. A tisztaság, szűziesség színe. (Kínában pedig fehérben gyászolnak). Megtisztít, “tiszta lapot kapunk” általa az életben. Megújít, ünnepiessé teszi a pillanatot.

 

Fekete

plus-size-black

Elegáns, komoly, ünnepi szín. Segít elvegyülnünk a tömegben. Éppen ezért védelmező szín is. Azonban túl sok fekete viselése depresszívvá tesz, a hangulatunkat ronthatja, kilátástalanná tesz. Esetleg egészítsük ki pirossal, pinkkel, fehérrel, krémszínnel.

 

Földszínek (sárgás-barnás-szürkés)

plus-size-brown

A földszínek a földjegyet erősíti rajtunk. Ez a földhözragadtságot jelenti, de nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, biztonságot adhat a szín a viselőjének. Ha túlpörögtünk, akkor lelassít. Segít, hogy kevésbé legyünk feszültek, “leföldel”. Kényelmet ad.

 

Csillogó, arany, ezüst

 plus-size-gold

Szilveszterkor, ünnepekkor szeretünk minél csillivillibb ruhákban járni. És ez nem is baj. A fémszínek a gazdagság színei, a pénzzé és a kreativitásé, a csillogó dolgok is a könnyedséget, a drágaságot sugallják. Érezzük magunkat királynőnek benne!

Ezután a jellemzés után te milyen színű ruhában állnál a fa alatt és/vagy a pezsgőpukkanásnál?

Milyen színek lesznek trendik 2017-ben? Kattints, hogy megtudd a PANTONE szerint melyek.

képek: pinterest.com

Ha tetszik a cikk, oszd meg mással is! Ha van kedved, kövess a Facebook-on is!

Dundi Angyal

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!